Teltházas lesz az idei napközis tábor!

A tavalyi sikerre való tekintettel az idei napközis tábor létszáma már a meghirdetését követő pár nap alatt betelt!

Az elmúlt év résztvevői nagy számban jelentkeztek idén is a táborba, illetve adták tovább annak hírét barátaiknak is. Így történhetett meg, hogy a jelentkezéseket már több héttel a tábor előtt le kellett zárni.
A „megszokott” programok mellett idén egy hatalmas trambulin is várja a szórakozni, kikapcsolódni vágyó gyermekeket, akiket idén -a létszám miatt- megerősített nagy számú lelkes Ifi csapat fog segíteni.

Reméljük, hogy a helyi móka és kacagás mellett a tervezett egész napos vízitúra és az esti fáklyás evezés most is meghozza a méltán várt sikert, illetve sokan kihasználják majd a csónakházban alvás lehetőségét.

 

Megosztás